A kapcsolat felvétele után az UNIXO munkatársain keresztül személyesen, vagy egy erre kialakított internetes felületen. Döntéshozók számára egyedi megállapodás szerint, limitált mennyiségben próbafelmérést is biztosítani tudunk.

Az UNIXO Munkahelyi Tesztekre alapozott munkaerő felvétel és munkaerő management alapján biztosítani lehet, hogy a megfelelő munkakörbe a megfelelő emberek kerüljenek, hogy a munkatársak egyéniségükhöz illő feladatokat kapjanak, illetve hogy a vezetők, valamint a csoportok és a szervezet fejlesztése igazodjon a kitűzött célokhoz. Ez költséghatékony megoldás arra, hogy a szervezet valamennyi tagja képességeinek maximumát nyújtsa, és ezáltal az egyéni, illetve a szervezeti teljesítmény növekedjen, és hogy eredményesebbé váljon a csapatmunka és a vállalat is.

Az UNIXO Munkahelyi Tesztek célja, hogy a rendelkezésre álló munkaerővel kapcsolatban objektív információhoz juttassa a vezetőket és a munkavállalókat. A tesztek megállapítják, hogy az aktuális vállalati humánerőforrás összetétele, képességei, adottságai megfelelőek-e a szervezeti célok megvalósításához. A tesztek alkalmazása csökkenti a célok eléréséhez szükséges, munkaerővel és vezetéssel kapcsolatos téves döntések (szervezetfejlesztés, kiválasztás, leépítés, előléptetések, átszervezés stb…) kockázatát, és hozzájárul a sikeres humánerőforrás stratégia kialakításához.

Először is az, hogy tisztázza azt, hogy a szervezetben ki vállalja a felelősséget a munkaerővel kapcsolatos döntésekért. Továbbá gondoskodni arról, hogy a kitöltők tisztán lássák, hogy milyen előnyük származhat a felmérésből, illetve az ahhoz kapcsolódó szervezetfejlesztési folyamatokból.
Ezért javasoljuk, hogy a felelős vezető nyíltan és időben tájékoztassa munkatársait a munkahelyi tesztek alkalmazásának hátterében álló okokról, a felmérések eredményeiről és az azokat követő fejlesztésekről, beavatkozásokról. Mindezekhez a szükséges szakértői támogatást az UNIXO tanácsadói biztosítják.

Az UNIXO Munkahelyi Tesztek eredményeiről egy átláthatóan rendszerezett, minden részletre kiterjedő, ábrákkal ellátott írásos visszajelzés készül, amelyet igény szerint tanácsadónk személyes konzultációk során szóban is értelmez. Így minden fontos információ hozzáférhető, és a vezető ezeket felhasználva hozhatja meg a vezetőkkel, munkatársakkal és a szervezetfejlesztési folyamatokkal kapcsolatos fontos döntéseket.


Kiemelt ügyfeleinknek közvetlen informatikai hozzáférést biztosítunk és felkészítjük, kiképezzük őket vagy munkatársaikat a megfelelő tesztek kiválasztására, azok helyes alkalmazására és az eredmények önálló értelmezésére is. Ebben az esetben a tesztek bármikor szabadon hozzáférhetőek és önállóan alkalmazhatóak. Ezáltal a munkaerővel kapcsolatos döntések, illetve a coaching és tréning folyamatok költséghatékonyabbá és gördülékenyebbé válnak. Ez azért is előnyös, mert a belső szakember van leginkább tisztában a vállalat igényeivel, és ezekhez, valamint kifejezetten az aktuális helyzethez igazodva, önállóan tudja az elemzési folyamatokat elvégezni.

Az UNIXO Munkahelyi Tesztek használata előtt tanácsadóink szakszerű tájékoztatást adnak az érintett résztvevőknek. A motiváció szempontjából fontos, hogy a kitöltők tisztán lássák, hogy milyen előnyeik származhatnak a tesztek kitöltéséből, illetve az ahhoz kapcsolódó szervezetfejlesztési folyamatokból, ezért azt javasoljuk, hogy a felelős vezető nyíltan tájékoztassa munkatársait a teszt alkalmazásának hátterében álló okokról. A tesztek sikerességének alapvető feltétele, hogy minden kitöltő szabadon dönthessen a felmérésben való részvételről.

Ilyen esetben vezetői konzultációt vagy coaching folyamatot javaslunk, melynek során a szervezetben tapasztalható bizalmatlanság témakörével foglalkozunk. A munkahelyi tesztek kitöltésére ezután, vagy a coaching folyamat közben kerülhet sor.

Az UNIXO bizonyos elemzéseinél elengedhetetlen a vezetők részvétele is. Ilyen például a 360 fokos Vezetői Elemzés. Mivel a vezető az, aki a legnagyobb hatást gyakorolja a szervezetre, érdemes információhoz jutni arról, hogy hogyan látja önmagát, másokat, vagy azokat a munkaköröket, amelyekre beosztottakat keres. Ezért kiemelten fontos még az UNIXO Munkaköri Rátermettség Mérés esete is, amikor az adott munkaköri profil – a betöltendő munkakör jellemzőinek meghatározása – a vezetők feladata, hiszen ők azok, akik meg tudják határozni azt, hogy szervezetükben az adott munka sikeres elvégzéséhez milyen készségek, tulajdonságok a legfontosabbak. Ezért ahol ez lehetséges, ott feltétlenül javasoljuk a vezetők részvételét a felmérésekben, és egyedi megállapodás keretében ehhez kedvező áron vagy díjmentesen próbateszteket is biztosítunk.

Munkahelyi tesztjeink mögött széleskörű kutatási tapasztalat és naprakész szakértelem áll, ezért eszközeink megbízhatóan mérik, elemzik azokat a jelenségeket, amelyek leggyakrabban problémaként merülnek fel az adott szervezetekben. Az UNIXO Munkahelyi Tesztek alkalmazásában munkamódszerünk alapja, hogy eszközeinket a vállalati kultúrához, az adott vezetői gondolkodásmódhoz és a helyi problémákhoz igazítjuk, és minden esetben egyedi megoldásokat dolgozunk ki.

Az UNIXO 10 éve foglalkozik kis- és nagyvállalati tréningekkel és vezetői coachinggal. Ezalatt az idő alatt a kifejlesztett és alkalmazott tréning és coaching megoldások széles spektrumában szereztünk tapasztalatot, melyekre támaszkodva egyénre szabott szervezetfejlesztő megoldásokat kínálunk. Így tehát szakmai kompetenciánk a munkahelyi tesztek használatáról, az eredmények értelmezéséről szóló oktatástól kezdve, a vezetői coachingon át, az egyénre szabott tréningmegoldásokig terjed. További információért tekintse meg további weboldalainkat:
http://coaching.unixo.hu

http://trening.unixo.hu

http://www.unixo.hu

Az UNIXO Munkahelyi Tesztek hátterében a legfrissebb munkapszichológiai, szervezetpszichológiai, személyiség- és szociálpszichológiai, vezetéselméleti megközelítések, kutatási eredmények állnak. Az UNIXO által alkalmazott tesztek nemzetközi és hazai mintán is rendszeresen bevizsgált, érvényesített (validált), megbízható (reliábilis) tesztek. Tesztjeink fejlesztésében közel kétszáz szakember – munkapszichológusok, vezetési és szervezetfejlesztési szakértők, informatikusok – vesz részt folyamatosan. Ez biztosítja, hogy a tesztek valóban azt mérik, amire kidolgozták őket, illetve hogy bátran hagyatkozhatunk az eredményeikre, hiszen azok statisztikailag és szakmailag is megalapozottak.

 

Scroll to Top